TERMÉSZETJÁRÓ TÁBOR

2012 augusztus 08-12-ig

A GYERMEKLÁNCFŰ EGYESÜLET egyik fontos célkitûzése, hogy tevékenyen részt vállaljon a környezeti nevelésben, teret és lehetõséget
biztosítson ilyen témájú rendezvényeknek, tanfolyamoknak.
A változatos földrajzi környezet, folyó és állóvizek sokasága, a dús, helyenként
ritkaságszámba menõ növénytársulások, a gazdag, védett fajokat is felvonultató madárvilág, a Nyugat-Mátra élővilága biztosítéka lehet
remek természetvédelmi tábor helyszínének.
 
2012-ben is azokat hívjuk Rózsaszentmártonba a RÓZSA VENDÉGHÁZBA, akik  szeretik a természetet, kíváncsiak értékeire, lakóira. Túrát teszünk a Somlyóra, Széleskőhöz, Kopasz-hegyre, Nagy-Hársasra. Ezen a héten megfigyeljük a madarakat, ismerkedünk a Nyugat-Mátra növényvilágával. Különös figyelmet szentelünk a hulladékgazdálkodásra.
Megismerkedünk a túrázás szabályaival.
A tábort akadályverseny-túrával zárjuk.
 
Helyszín:

RÓZSA VENDÉGHÁZ
Rózsaszentmárton , Kölcsey út 80.

Költségek:

Részvételi díj 30000Ft/fő/turnus (mely tartalmazza a szállás-, étkezés-,
foglalkozások- , tanári felügyelet díját.
 
 
Érdeklődni és jelentkezni lehet:

Telefonon Püski Irén Zsófiánál
06 20/3358-053-as vagy 0620/9685-791-es számon.
E-mail: zsofia@gyermeklancfu.hu
 
Jelentkezéskor a tábori költség 40 %-át előlegként be kell fizetni!
 
A TERMÉSZETJÁRÓ TÁBOR CSAK 10 FŐ JELETKEZÉSE ESETÉN INDUL!


Várunk olyan pedagógusok, felnõttek jelentkezésére is,  akik legalább 15 fõs csoportot szerveznek.
Ebben az esetben részvételi díjat a szervezőknek nem kell fizetniük.


 

kOSÁRFONÓ TANFOLYAM

32 órás KOSÁRFONÓ TANFOLYAM INDUL!

Táborozz kedvezményesen a könyvtári olvasójegyeddel

A Gyermekláncfű Egyesület nyári táboraiban 10 % kedvezményt biztosít minden könyvtári olvasójeggyel jelentkezőnek!

Időkapu a rózsaszentmártoni gyermektáborban

Rendhagyó, időutazó táborban vehetnek részt a hatvani és a térségbeli gyerekek. Az egyhetes kaland ideje alatt lehetőségük nyílik maguk mögött hagyni a huszonegyedik századot. +Videó

Kézműves hét 10. alkalommal Rózsaszentmártonban

2011 június 27-től július 01-ig már 10. alkalommal kerül megrendezésre Rózsaszentmártonban a település gyermekeinek a Kézműves hét.

Témanapon a hatvani diákok

A hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola negyedik osztályos tanulói témanap program keretében látogattak el Rózsaszentmártonba, ahol a Gyermekláncfű Egyesület szakmai vezetésével a Hagyományok mentén című program eseményén vettek részt

RÓZSA VENDÉGHÁZ



A falu központjába található a RÓZSA VENDÉGHÁZ  épülete. Kiváló helyszíne erdei iskola, ifjúsági és felnőtt csoportok „lélekpendítő" együttlétének, baráti találkozóknak, továbbképzéseknek, táboroknak.

Kapcsolattartó és információ:

Püski Irén Zsófia

0620/335-8053, 0620/9685-791

E-mail:
zsofia@gyermeklancfu.hu

Bővebb információért kattintson ide

RÓZSASZENTMÁRTON

Kölcsey út 80.

23 fő részére fogadóképes (egy 3 ágyas, két 6 ágyas, egy 8 ágyas  szoba), van mód 3 db pótágy elhelyezésére is. Az épületben van társalgó, jól felszerelt teakonyha, női és férfimosdó zuhanyzóval, WC-vel. Az udvaron parkolási lehetőség, tűzrakóhely, ping-pong asztal, streetbal, lengőteke.

Árak:

SZÁLLÁSKÖLTSÉG:

 

fűtés nélkül fűtéssel
1. éjszaka 2600 FT/fő/éj fogyasztott gázm. x gázár

több éjszakai tartózkodás esetén

2000 Ft /fő/éj fogyasztott gázm. x gázár
pótágy    1000 Ft/fő/éj fogyasztott gázm. x gázár

Mosatási költség:

800 Ft/ágynemű garnitúra

Iratkozzon fel hírlevelünkre

E-mail:

Vasúti menetrend

Honnan:
Hova:
Mikor:
 
Amennyiben más menetrendre is kíváncsi kattintson ide (ELVIRA)

Autóbusz menetrend

Honnan:
Hova:
Mikor: