« Vissza

Témanapon a hatvani diákok

2011.07.04.

A hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola negyedik osztályos tanulói témanap program keretében látogattak el Rózsaszentmártonba, ahol a Gyermekláncfű Egyesület szakmai vezetésével a Hagyományok mentén című program eseményén vettek részt, majd ellátogattak a helyi Lignitbányászati Emlékházba, a Faluházba, ahol a múlt és a jelent életformáival ismerkedhettek meg. Bepillantást nyertek továbbá a fazekas mesterség fortélyaiba, a batikolás technikáját gyakorolták.

A szülők által elkészített ebéd elfogyasztása után vizes élőhelyeket kerestek a környéken, majd felfedezték azok állat és növényvilágát.

A résztvevő gyermekek elmondták, hogy nagyon jól érezték magukat, a nap folyamán hallottakat tanulmányaik során is fel tudják majd használni. A kísérő tanárok hozzátették, hogy nem csak a gyermekeknek hasznos, hiszen az ilyen kirándulásoknak, ahol a szülők is részt vesznek, közösségépítő hatása is van.

 

Potos Rita
HATVANONLINE.HU


 

Kövessen minket facebookon is

  • Naprakész információk
  • Eseményekr?l készült fotók
  • Induló programok