Gazdálkodás és természetvédelem

Gazdálkodás és természetvédelem

 

Védelem nem védett területeken

1. Tartsuk fenn az élõhelyeket!

 

Védett fajainkat nemcsak természetvédelmi területen kell óvnunk, hanem minden más helyen is. Elsõdleges célunk kell, hogy legyen a tájátalakítás, gazdálkodás olyan megszervezése, amely a fajok (közöttük a védett, kipsztulással veszélyeztetett) fajok élõhelyeinek megtartását is szolgálja. Ezért az elsõ részben a védett fajok bemutatásán túl segítséget nyújtunk az egyes alavetõ élettértípusok kezeléséhez.

 

– Szántóföldek, intenzív mûvelésû területek

 

A szántókon általában intenzív gazdálkodás folyik. Ez ma többnyire azt jelenti, hogy a gazdálkodó törekszik “tisztán”, gyommentesen tartani a földjét: úgynevezett monokultúrát tart fenn. Általában egyféle vetemény kerül a talajba; a talajt szántják, átforgatják. A megjelenõ “gyomnövényeket”, kisemlõsöket, rovarokat kártevõnek tekintik és vegyszerekkel vagy mechanikus módszerekkel (kézi-, gépi kapa) küzdenek ellenük. A kímélõ gazdálkodás azonban azt kívánja meg, hogy az ember még a szántóföldön és egyéb intenzív gazdálkodású területeken (pl: málnások, szedresek, zöldséges vetemények...) is figyeljen arra, hogy csekély “anyagi kár” mellett fajoknak, életközösségeknek adjon otthont.

Elfogadható, hogy vanak olyan kultúrák, amelyekben védekezni kell a nagy tömegben megjelenõ gazdanövény-specifikus kártevõk ellen (pl.: burgonyabogár, kukoricabogár), de használjuk itt is inkább vegyszermentes technikákat! Ezzel jobban kímélünk más fajokat. Ilyen technika lehet például a szexferomon-csapdák alkalmazása, vagy a ragadós csapda, mely a kultúrában elhelyezve sárga színével vonzza a rovarokat, amelyek ráragadnak. Ezt együtt alkalmazzuk azzal, hogy a nagy kártevõ-inváziót megelõzendõ évente kultúrákat váltunk.

- Egyes fajok számára búvóhelyet, kedvezõ telelési helyeket teremthetünk, ha nem hordunk el mindent a földrõl, hanem hagyunk néhány kukoricaszár csomót, kisebb venyigehalmokat stb., amelyek alatt megbújhatnak, kitelelhetnek. Így védhetjük az egereket, pockokat, peléket, cickányokat, amelyek fontos táplálékai az ölyveknek, baglyoknak és több kisemlõs ragadozónak (görény, nyest vagy akár a róka is) – ezzel más fajokat is segíthetünk. - Szántóföldön ragadozómadarak számára itt-ott állítsunk fel 2-2,5 m magas, ülõrésszel ellátott (pl.: T-alakú) ülõfákat, ahonnan megfigyelhetik a zsákmányt. - Ne irtsunk ki minden gyomot! A gyomnövények jelentõsek a gazdag rovarvilág megõrzése terén, és ezzel a kis énekesmadarak közül jó néhánynak, például a csaláncsúcs-fajoknak adunk terített asztalt; táplálhatjuk a magevõ madarakat: zöldikét, pintyféléket. A ruderália (“gyom”) növényzetét tûrjük meg a termõföldünk széli területein, az áthúzódó elektromos vezetékek lábazata környezetében, a földutak mellett. Talán nem ritka, hogy itt értékes növények maradhatnak fenn. Hatvan környékén például földutak mellett és szántóföldön álló magasfeszültségû oszlop körüli “gyomfoltban” található a legjelentõsebb korcs nõszirom állomány. (Talán egyszer még innen terjedhet vissza a természetes élõhelyére.) - Kerüljük a gyomirtó, “fertõtlenítõ” vegyszerek használatát! Ezzel a termény vegyszertartalmát is csökkentjük és az állat- és növényvilágot is segíthetjük. - Nem biztos, hogy a csupasz talajfelszín a kívánatos! Szántóföldi kultúrában sem mindig van ez így, és szõlõben, málnásban is találhatunk más megoldást. Például még nem igazán elterjedt, de néhány területen nem kapálják a szõlõ alját csupaszra, hanem évente kétszer-háromszor kaszálják. Ez a talajfedõ mûvelési mód nem vonja el a szõlõtõl a táperõt (inkább vizet tart vissza) és a megfigyelések szerint nem csökkenti a termést. További nyereségként viszont csökkenti a talajerózió mértékét. Ilyen területeken lassacskán egy fajösszetétel-váltás következik be: a betyárkóró, varjúmák, tyúkhúrok helyett a kaszálás a pázsitfüvek meghonosodásának kedvez és amellett, hogy elõbb-utóbb esztétikus, jól “karbantartható” aljnövényzet alakul ki, a fûbõség a kis énekesmadarak, kiemlõsök (pl: egerek, pelék) fészekszövését is elõsegíti. A talajtakaró mûvelési mód megelõzi az eróziót és deflációt[1]. - Rendszeresen figyeljük a terület élõvilágát! “A gazda szeme érleli a vetést!” – tartja a mondás –, azonban a figyelmes szemlélõ ezen túl még sok mindent észrevehet. Elsõsorban a madarak mozgását érdemes a veteményben figyelni. Néhány madárfaj elõszeretettel fészkel magasabb lágyszárú növényzetben: például a fürjek lucernásban, a hamvas rétihéja gabonában. (A fürj költését gyakorta hangoztatott, éles, pattogó “pitypalaty”-hangsora árulja el, a hamvas rétihéjáét pedig az, hogy gyakran száll be ugyanarra a helyre.) Természetesen más fajokkal is találkozhatunk. A költés gyanúja esetén érdemes a madár életmódjáról tájékozódni, fontos tudni, hogy mikor hagyják majd el a fiókák a fészket. Ha tehetjük, eddig az idõpontig a termés betakarítását kerüljük[2], vagy hagyjunk a fészek körül egy megfelelõ nagyságú növényzet-foltot! Lehet, hogy egy kevéske termés abban az évben veszendõbe megy, de az állatok megóvása érdekében bizonyosan megéri!

 

– Kertgazdálkodás

 

Elsõsorban a gyümölcsösökrõl van szó. Itt is az lehet az egyik egyszerû védelmi mód, ha a metszéskor levágott gallyak egy-két csomóját nem égetjük el, vagy nem hordjuk el más hasznosításra. Búvóhelyként kisemlõs-fajok, egyes helyeken hüllõk használhatják ki ezeket. (Viperaveszélyes helyeken a régi gallycsomókat óvatosan bolygassuk!)

A talajmûvelésben itt is a talajfedõ módszert részesítsük elõnyben, hasonló okok miatt, mint amit az elõzõ pontban írtunk.

Odulakó madarak részére madárodukat is kihelyezhetünk a gyümölcsfáinkra. Az odukat a talajtól mérve 1,5-3 m közötti magasságra függesszük föl. Ezek a költõhelyek célszerûen 2-2,5 cm vastagságú deszkák összeszögelésével készülhetnek, belsõ átmérõjük kb. 12-15 cm, belmagasságuk kb. 25 cm legyen. A deszkák összeszögelésénél ügyelnünk kell arra, hogy az esõvíz ne álljon meg az odu aljában. A röpnyílást – amely célszerûen kör alakú – az elõlapnak kb. a felsõ kétharmadában, középtájon vágjuk ki. A röpnyílás átmérõjétõl függõen más-más kismadárfajok telepedhetnek meg, ezért érdemes 28 mm-es, 32 mm-es és 38 mm-es átmérõjû röpnyílással ellátott udukat is kihelyezni. Az odukat minden télen célszerû kitisztítani (a behordott fészekanyagot, bennmaradt tollakat, egyéb maradványokat kiszedni), ezért a teteje legyen levehetõ, félrehajtható. Néha elõfordul, hogy az oduba kisemlõsök, pl: pelefajok költöznek: ide építik fészküket és gyakran itt is telelnek át.

- Az élõvilág minden képviselõjét kíméli, ha a lehetõ legkevesebb vegyszert (permeteszõszert) használjuk! Alkalmazzunk természetes növényi leveket[3] vagy zeolitot a “kártevõk” távoltartására!

 

– Mezsgyebokrosok, fasorok

 

Igen gyakori, hogy a mezõgazdasági területek tulajdoni-, mûvelési elválasztására vagy szélvédelem céljából néhány méter szélességû “erdõsávokat”, mezsgyebokrosokat hagytak meg. Ezek fajgazdagsága területenként erõsen változó, azonban fafaj-összetételük nemritkán magas diverzitást mutat, lágyszárú szintjük virágos növényekben gazdag lehet. Esetenként akár védett növények is elõfordulhatnak, pl.: házi berkenye, nagyezerjófû. A nem védett növényzet is lehet fontos más védett fajok számára: például a nedvesebb ruderáliákban, vágásokban élõ farkasalma a védett farkasalmalepke hernyójának egyetlen tápnövényfaja.

Jelentõs madárélõhely is lehet egy-egy ilyen terület: nem ritka, hogy több kisebb testû faj fészkel ilyen helyeken és kijár táplálkozni a fátlan környékre (pl.: tövisszúró gébics, zöldike). Itt talán a szarka a leggyakoribb madár, de a kevésbé háborgatott helyeken nagyragadozók is fészkelnek mezsgyefasorokban, pl.: egerészölyv, vércsék, ritkán kerecsensólyom. Különösen örülhetünk egy-egy varjútelepnek, ugyanis a vetési varjú napjainkra erõsen megritkult. A baglyok közül sok helyen elõfordul az erdei fülesbagoly vagy a kuvik.

A mezsgyeterületek megõrzõ szerepe is jelentõs lehet; a jövõben egy-egy mûvelt terület felhagyásával az élõvilág innen visszaterjedhet!

 

- Óvjuk meg a fajgazdagságot mind a fák és bokrok, mind a lágyszárúak esetében, különösen akkor, ha a közelben nincs erdõs terület! A mezsgyeterületeknek igen jelentõs szerepük lehet az úgynevezett “zöld folyosók” [4] fenntartásában is. - Ha szükséges, végezzünk fafajcserét: például az idegen fajok (akác, nemesnyár, fenyõk) kiszálalásával engedjük tért hódítani az õshonos fajokat (tölgyek, virágos kõris, juhar- és szilfajok, kökény, galagonyák, veresgyûrû, gyepürózsa), vagy ha ezek hiányoznak, telepítsük vissza!

 

– Folyópartok, tópartok, árokpartok

 

Itt elsõdleges cél a lágyszárú növényzet fajgazdagságának megóvása, különösen a vizes területek (nedves rét, mocsárrét, magaskórós- és magassásos) tekintetében. A víztõl kissé távolabbi magaskórósokban a fajgazdag növényzet sok kisállat-fajnak ad élõhelyet, különösen a rovarvilág gazdag még ma is ezeken a helyeken.

- Lehetõleg ne az “esztétikai” szempontokat vegyük figyelembe a területünk kezelésekor! Bár az “átlagember” szemének a lekaszált, “pázsitos” terület a szép, az állatfajok errõl másképpen vélekednek! Mindemellett ritkább “közönséges” növényfajok (pl.: legyezõfüvek, borkórók), gyógynövények (pl.: martilapu) és gyakoribb védett fajok (pl.: mocsári kosbor, Sadler-imola) is gyakran találhatók itt. Állományukat azzal is erõsíthetjük, ha engedjük a teljes vegetációs priódust végigélni, egészen a magszórásig. Maradjon meg az érintetlen növényzet a lehetõ legnagyobb kiterjedésben! - A vízközeli magassásost, nádast fészkelési idõben ne irtsuk! Ezek kitûnõ költõhelyek. A kíméletet sok nádi madárfaj (nádirigó, nádiposzáta, tücsökmadár) gyönyõrû és messzehangzó énekével “hálálja” meg.

Száraz nádasok

 

Ma nemritka, hogy a nád egykori öntésterületek, mocsarak helyén szárazon áll. Ezekre is élõhelyként tekintsünk és a nyári periódusban ne háborgassuk! Az ilyen területek ugyan növényfajokban szegényesek, de jónéhány madárfaj költhet itt, mely a nádhoz kötõdik. Mivel eredeti, vizes-nedves élõhelyének kiterjedése megfogyatkozott, például a fokozottan védett hamvas rétihéja is költ száraz nádasban.

Vizesárkok, kubikgödrök

 

A vizesárkok, vízvezetõ csatornák, kubikgödrök egyes vízi élõlényfajok szaporodásának legfontosabb helyei. Már március-áprilisban hallhatjuk a békák hangját ezekrõl a helyekrõl. Fõképpen a gyepi béka, barna ásóbéka, vöröshasú unka, barna varangy gyakori a mezõgazdasági területek közelében lévõ vizesárkokban, ahová a petéit helyezi. A szitakötõk és sok vízibogár-faj számára is elengedhetetlenül fontosak ezek a vizes élõhelyek. Nagyobb kubikok sásszegélyében közepes testû madárfajok (szárcsa, récék, törpegém) is költhetnek.

Majdnem biztos, hogy elõfordul itt a mocsári (sárga-) nõszirom is: egyetlen nem védett nõsziromfajunk, mely gyakorisága miatt kerül le néha az aktuális védettségi listáról. Ennek ellenére ne szedjük csokorba és ne károsítsuk a területen sem!

A kuruttyoló békafajok mellett a csendes gõték is a vizesárkokban szaporodnak, például a tarajos- és pettyes gõte lárvái itt fejlõdnek ki, majd késõ nyáron elhagyják a vizet és a szárazabb területeken vadászgatnak és a szárazon telelnek.

 

- A cél a megfelelõ ideig – hóolvadástól késõ nyárig – történõ vízkészlet-visszatartás annak érdekében, hogy a lárvák kifejlõdhessenek. A kubikgödrök többsége nem szárad ki, mert elég mély ahhoz, hogy a talajvíz feltörjön benne, de a vizesárkokat általában a tavaszi áradás vagy a belvíz tölti fel. Ha van rá mód, készítsünk zsilipet, amellyel meggátolhatjuk a víz kifolyását és szabályozhatjuk a hozzáfolyást, újrafeltöltést is! Vízzel feltöltõdött árkunkat valamilyen egyéb gáttal (pl.: ideiglenes földtöltés) is megvédhetjük a lefolyástól. A töltést ne felejtsük el lebontani a következõ tavaszra (illetve a várható feltöltõdés elõtt!)

– Kaszálók, rétek, legelõk

 

Mára ezek területileg erõsen viszaszorultak, az élõhely-töredékek egymástól elszigetelõdtek. Természeti képüket és többnyire fajösszetételüket is a több évszázados, folyamatos beavatkozás alakította ki. Azonban a kaszálás, legeltetés ellenére általában még eléggé fajgazdag életközösségek, és nem ritka, hogy néhány védett növényfaj is elõfordul. Mivel mai képüket az emberi beavatkozás alakította ki, további fennmaradásuk is ettõl függ. A rétek, legelõk az egykoron nagy kiterjedésû, de mára igen erõsen visszaszorult (erdõs)sztyeppterületek esetleges visszaalakításában a késõbbiekben komoly szerepet tölthetnek be.

A kialakult életközösség és az itteni viszonyokhoz alkalmazkodott fajok (pl: ürge, földikutya, földön fészkelõ madárfajok) megóvása az elsõdleges cél.

 

- Továbbra is tartsuk fenn a jellemzõ mûvelési módot! - A rövidfüvû rétek kedvezõ életteret nyújtanak a földben lakó kisemlõsfajoknak, ezzel a ragadozóknak is. (A kerecsensólyom például “követi” az ürgét, az egerészölyv fõ tápláléka az egér, pocok; a baglyok egéren kívül cickányokat, peléket is fogyasztanak. Gólyák tápláléka lehet ilyen területeken a tücsök, szöcske, sáska, de esetleg a kóborló vízisikló, fürgegyík, béka is.) - A rétek, legelõk földön fészkelõ madarai (pl.: mezei pacsirta) kevésbé veszélyeztetettek, a kaszálókon azonban (különösen a gépi mûveléskor) a fészkek sajnos megsemmisülhetnek. A fészkeket elõzetes megfigyeléssel nehéz (csaknem lehetetlen) észrevenni, de ha munka közben rábukkanunk és abban még tojást, fiókát találunk, kíméljük meg! - Lehetõség szerint hagyjunk lekaszálatlan területeket is, hogy a vadon élõ növények – különösen a védett fajok – beérleljék és elszórhassák magjaikat! - A hagyásfák a rétek különleges értékei. Általában, tölgy, szil, magyar kõris vagy vadkörte, néha más társuláselegy vadgyümölcs a hagyásfa, amely magányosan állva szétterülõ koronájú. Egy-egy legelõterületen több hagyásfa is állhat. Amennyiben ezek elég sûrûn helyezkednek el, legelõerdõ (fás legelõ) a tájérték neve. Ez nemcsak nevében, hanem védendõ értékeiben (mind növényvilágában, mind állatfajai tekintetében) különbözhet a legelõktõl. Óvjuk meg[5] ezeket az értékeket! Sajátságos, hazánk néhány helyén még elõforduló, ugyancsak megkímélendõ fás érték a néhány tucat fából álló – néha tényleg kört formázó – kerekerdõ, amely a legelõ apróbb jószágot (kondát, nyájat) óvta a jégveréstõl, záportól. - Esetleges fásítás elõtt végezzük el a gyepterület természeti értékfelmérését! Elõfordulhat, hogy az erdõ ültetése az értékes gyep (pl.: sztyeppterület) vagy a védett növényfajok megóvása, fennmaradása érdekében nem kívánatos!

 

– Erdõterületek

 

A vegetáció fejlõdésének (szukcessziónak) az erdõ az utolsó és hosszú ideig stabil stádiuma. Éppen ezért különleges védelmet érdemel. A természetszerû erdõt meg kell különböztetnünk a faültetvénytõl! A Hatvani Környezetvédõ Egyesület az ökológiai alapú erdõhasználat érdekében dolgozott ki javaslatokat:

 

“Az erdõ a legmagasabb szervezõdési szintû szárazföldi ökoszisztéma: fajgazdag, függõleges szintezettsége a legnagyobb mértékû, változatos mintázatú, és ezekkel a paraméterekkel a vegetációtípusra jellemzõ legnagyobb biológiai sokféleségû növény- és állattársulások tartós élõhelye. Ennek ellenére az emberiség tevékenységét mind a mai napig az érintetlen, õshonos erdõk megszüntetése jellemezte. De helytelenül kezeljük a telepített erdeinket is, és sajnos a mai napig nem állt le ez a folyamat. Ennek egyik formája a tarvágás: az erdõ teljes megsemmisítése. Egyes erdõtípusok tõrõl jól sarjadó fái hosszabb idõ alatt, megfelelõ feltételek mellett újra erdõt fejleszthetnek a tarra vágott területen, míg más erdõk belátható idõn belül nem képesek felújulni. A felújult sarjerdõk vagy az ültetett fás területek a mai gyakorlat szerint azonban – többek között azonos életkorú fáik, illetve fajszegény voltuk miatt már nem képviselnek olyan ökológiai potenciált, mint a természetesek. A megbomlott ökológiai kapcsolatrendszerek a fák egészségi állapotának törvényszerû leromlását idézik elõ (erdõ-összeomlások). A rosszul kezelt erdõk a megnövekedett környezetterheléssel szemben is gyengébb ellenálló képességûek.

Javaslatok (a természeti folyamatokra épülõ erdõkezelés alapelvei)

 

Tudjuk és elfogadjuk, hogy az emberiség életéhez hozzátartozik az erdõhasználat (illetve a kezelt erdõket esetleg nem célszerû magára hagyni), azonban a további használat megtervezését az alábbi ökológiai alapú elvek szerint tartjuk kívánatosnak:

- Ahol lehetséges, tartsuk meg, vagy az erdõkezelés során állítsuk vissza a természetes vagy ahhoz közeli állapotú, magas faj- és életkori sokféleséggel rendelkezõ erdõket és lehetõség szerint minél több erdõben szüntessük meg, illetve ökológiai szempontok érdekében korlátozzuk a gazdasági célú fakitermelést. Erdõben a fakitermelés ne elsõdlegesen gazdasági, hanem ökológiai szempontok figyelembe vételével történjen olyan módon, amely garantálja az erdõ szintezettségbeli és életkorbeli sokféleségének valamint az élõhely-jellegnek a fennmaradását. Fogalmi szinten különítsük el az erdõ és a gazdasági célzattal fenntartott faültetvény valamint parkerdõ fogalmát és az egyes erdészeti hatóságok, szakigazgatási szervek, önkormányzatok készítsék el az ennek a szempontnak megfelelõ erdõkatasztereket.

- Fakitermelésre elsõdlegesen az erre a célra fenntartott faültetvényeket használjuk, azonban ezekben is kerüljük a tarvágást. A fakitermelést a jellemzõ élõhely megfelelõ területnagyságban fennmaradó, részterületeken történõ fenntartásával végezzük. Erdõtelepítés esetén – amennyiben a környezeti feltételek adottak –, a területre potenciálisan jellemzõ õshonos fa- és cserjefajok telepítése, megfelelõ faji sokféleségben történjen oly módon, hogy az hosszú távon a potenciálisan jellemzõ fás társulássá válhasson. Ne történjen erdõ- vagy faültetvény telepítés olyan területekre, ahol természetvédelmi szempontból értékes fátlan vegetáció található.” – Kõbányák, homokbányák

 

Kõbányák esetében a “rekultiváció” okozhat problémákat. Ennek keretében mindenfélével (sitt, föld, egyéb törmelék, hulladékok) feltöltik, telehordják a bányákat. Ezek a bányakatlanok azonban nagyon fontos élõhelyek. Döntõ többségük az infrastruktúrától, településtõl távol, a “természetben” található. Többnyire vagy a környezetükben, vagy régebben felhagyott bányákban, fás-cserjés környezetben pelék, cickányok sokasága él. A talajon a kövek alatt egerek, pockok, hüllõk (pl.: rézsikló, zöld gyík, fürge gyík), melegkedvelõ rovarfajok fordulnak elõ. Már ez a fajösszetétel is védendõ, de erre még ragadozók is telepednek – gyakorta magát a bányafalat használva költõhelyül. Így nem ritka, hogy az uhu, kerecsensólyom, holló, vörösvércse közül egy vagy több faj költ a bányában, de a kígyászölyv is megtalálja itt a táplálékát.

 

- Hagyjuk érintetlenül a már nem mûvelt kõbányákat! A mûvelt bányákban kerüljük el az ismert költõhelyek letermelését! - Mivel ritka, fokozottan védett madárfajok is megtalálhatók itt, nem feltétlenül szükséges a pontos fellelhetõségüket széles körben publikálni!

 

A homokbányák értéke a leszakadt partfalakat kedvelõ madárvilág. Itt vájják a puha falba költõüregeiket a fokozottan védett gyurgyalagok és a partifecskék.

- A védett madarak háborgatása a költési idõben tilos! - A költõüregek letermelése a költési idõben (május eleje - július vége) tilos! A madarak megtelepedését viszont segíthetjük azzal, ha a költési idõn kívül az elöregedett költõhelyet lebontjuk és új, meredek falat alakítunk ki. Ez nem okoz kárt, mert a madarak szeretnek minden évben új üreget vájni.

Homokon nemritka, hogy védett növények is elõfrodulnak (pl.: turai Csontospart). Ilyen esetekben a bányászat során ügyeljünk arra, hogy a védett növények állományait ne bolygassuk!

 

– Parlagterületek

 

“Föld nem maradhat parlagon!” Ez a jelszó sajnos ma is erõsen él, kombinálva azzal, hogy “gyommentesen Európába!” Jól mutatja ez azt a sajátságos szemléletet, hogy az ember mindent a maga kedvére óhajt alakítani, mindent felügyelni, kezelni, mûvelni akar, és ami nem illik ebbe a képbe, az “gyom” vagy “kártevõ”!

A mi értelmezésünkben parlagterület – mivel már régesrégen mindent megmûveltünk – az, amelyen a mezõgazdasági mûvelés felhagyása után kezd visszaalakulni valamilyen természetes életközösség. A növénytársulások változásának elõrehaladása egy-egy parlagterületen sokáig leállhat valamelyik alacsonyabb szervezõdési szintû (fátlan) fokozatban. Ezért ezek általában magasfüvû, virággazdag, néha már bokrosodó életközösségek. Itt kitûnõ élõhelyet talál a máshonnan kiszorított élõvilág. Különösen gazdag a rovarfaunája; hüllõk (gyíkok, siklók, kígyók) és kisebb madarak fontos élõhelyei, de erre a faunára a ragadozó emlõsök (pl.: róka) vagy nagymadarak (pl.: ölyvek) is “rájárnak”.

 

- Hagyjuk továbbra is magára[6] a parlagterületeket! Ez nagyon sok helyen kivitelezhetõ, ahol már nincsenek a közelben intenzív mûvelésû területek és nem kell tartani a “gyomok” visszaterjedésétõl. -

Védett területek

 

Az élõvilág megõrzésének egyik megfelelõnek tûnõ módja, ha az élõhelyeket területi védelemmel biztosítjuk. Kistérségünkben is találunk olyan élõhelyeket, amelyek esetleg a természetvédelmi terület kategóriába kerülhetnének [20, 21, 22].

Ha a védettséget nemzeti park igazgatóság készíti elõ és a környezetvédelmi miniszter rendeletben nyilvánítja a területet védetté: országos jelentõségû természetvédelmi területrõl beszélünk. Ha helyi önkormányzat készíti elõ és nyilvánítja védetté: helyi jelentõségû természetvédelmi terület jön létre. Mindkét estben szigorúan meghatározott területi határok között érvényes a védelem és be kell tartani a látogatásra, a területre vonatkozó szabályokat[7]. A területet a látogatók számára általában tábla jelzi.

Fontos, hogy a védettséget csakis akkor lehet feloldani, ha a védettség oka szûnik meg.

Hatvan kistérsége a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mûködési területébe tartozik.



[1] A talajfelszín lepusztulása csapadékvíz és szél hatására.

[2] A gombospusztai hamvas rétihéja mentésének történetét a függelékben közreadjuk.

 

[3] A függelékben közreadunk egy természetes permetezőszer-készlet receptet. (Ha már mindenáron védekezni akarunk a "kártevők" ellen.)

[4] Zöld folyosó biztosíthat az egyes élőhelyek között a fajok számára összeköttetést, vonulási útvonalat.

 

[5] A legelőerdők jelentős része már természetvédelmi terület, de a fennmaradók is megérdemelnék legalább a helyi jelentőségű védettséget!

 

[6] Sajnos, ennek ellentmondanak a művelési kötelezettséget előíró jogszabályok. Nem kívánunk senkit a jogszabályok megsértésére biztatni, de megfelelő módon (pl.: mezsgyék meghagyásával, csak részterületek megművelésével) talán mégis meghagyhatók parlagok.

 

[7] Természetvédelmi területen tilos növényt és állatot (illetve ezeknek bármely életformáját) gyűjteni, az állatvilágot háborgatni, taposási kárt okozni! Amennyiben tábla nem tiltja, a területen szabadon lehet tartózkodni; sátrazni, táborozni azonban tilos!

 

Kövessen minket facebookon is

  • Naprakész információk
  • Eseményekr?l készült fotók
  • Induló programok

RÓZSA VENDÉGHÁZ



A falu központjába található a RÓZSA VENDÉGHÁZ  épülete. Kiváló helyszíne erdei iskola, ifjúsági és felnőtt csoportok „lélekpendítő" együttlétének, baráti találkozóknak, továbbképzéseknek, táboroknak.

Kapcsolattartó és információ:

Tóth István

0620/9685-791

E-mail:
tothistvan@gyermeklancfu.hu

Bővebb információért kattintson ide