VERSMONDÓ TÁBOR2011 AUGUSZTUS 21-25 –ig
Versmondó táborunkba várjuk mindazokat, akik szívesen olvasnak verseket, prózákat és tehetséget éreznek azok tolmácsolására.
A táborozás ideje alatt elõadómûvészek, a szakma kiváló ismerői segítik és vezetik a foglalkozásokat. Versek, prózák elemzése mellett légzéstechnikákkal, színpadi mozgással ismerkedhetnek meg a résztvevõk, dramatikus játékok cselekvõ és alkotó részesei lesznek a versmondók. Elsajátítják a mûsorszerkesztés szabályait, fortélyait. A mindennapi “ismeretszerzés” mellett lovaglás, srandolás, túrázás adhat felüdülést. Lehetőséget és idõt szánunk arra is, hogy a hozott, de még meg nem tanult, fel nem dolgozott mûvet közösen, kiscsoportban elemezzük, amit a táborozás végén bemutat mindenki. A tábor szerkesztett mûsor vagy dramatizált mű bemutatásával zárul a résztvevõk közremûködésével. A versmondó tábor szakmai vezetője:
Tóth István, Gyermekláncfű Kézműves, Oktatási és Környezetnevelési Egyesület elnöke, előadóművész
Helyszín: RÓZSA VENDÉGHÁZ Rózsaszentmárton Kölcsey út 80.
Költségek:
Részvételi díj 30000 Ft/fő/turnus, mely tartalmazza a szállás-, étkezés-, foglalkozások- , tanári felügyelet díját. Érdeklődni és jelentkezni lehet:
Telefonon Tóth Istvánnál 06 20/9685-791 számon
E-mail: tothistvan@gyermeklancfu.hu,
Jelentkezéskor a tábori költség 40 %-át előlegként be kell fizetni!
A VERSMONDÓ TÁBOR CSAK 10 FŐ JELETKEZÉSE ESETÉN INDUL!
|
kOSÁRFONÓ TANFOLYAM32 órás KOSÁRFONÓ TANFOLYAM INDUL! Táborozz kedvezményesen a könyvtári olvasójegyeddel
Időkapu a rózsaszentmártoni gyermektáborbanRendhagyó, időutazó táborban vehetnek részt a hatvani és a térségbeli gyerekek. Az egyhetes kaland ideje alatt lehetőségük nyílik maguk mögött hagyni a huszonegyedik századot. +Videó Kézműves hét 10. alkalommal Rózsaszentmártonban
Témanapon a hatvani diákok
RÓZSA VENDÉGHÁZ
Kapcsolattartó és információ: Püski Irén Zsófia 0620/335-8053, 0620/9685-791 E-mail: RÓZSASZENTMÁRTON Kölcsey út 80. 23 fő részére fogadóképes (egy 3 ágyas, két 6 ágyas, egy 8 ágyas szoba), van mód 3 db pótágy elhelyezésére is. Az épületben van társalgó, jól felszerelt teakonyha, női és férfimosdó zuhanyzóval, WC-vel. Az udvaron parkolási lehetőség, tűzrakóhely, ping-pong asztal, streetbal, lengőteke. Árak: SZÁLLÁSKÖLTSÉG:
több éjszakai tartózkodás esetén Mosatási költség: 800 Ft/ágynemű garnitúra Kapcsolódó oldalakIratkozzon fel hírlevelünkreVasúti menetrendAutóbusz menetrend |

A Gyermekláncfű Egyesület nyári táboraiban 10 % kedvezményt biztosít minden könyvtári olvasójeggyel jelentkezőnek!
2011 június 27-től július 01-ig már 10. alkalommal kerül megrendezésre Rózsaszentmártonban a település gyermekeinek a Kézműves hét.
A hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola negyedik osztályos tanulói témanap program keretében látogattak el Rózsaszentmártonba, ahol a Gyermekláncfű Egyesület szakmai vezetésével a Hagyományok mentén című program eseményén vettek részt